Lakástakarékpénztár esetében elterjedt tévhit, hogy az aláírt szerződéssel garantált állami támogatásra vagyunk jogosultak az utolsó fillérig, ami a szerződésben szerepel! Ugyanakkor van egy kitétel, ami miatt oda kell figyelni arra, hogy mikor, hogyan és milyen fegyelemmel fizetjük az LTP szerződésünket!

Hihetetlen sok állami támogatástól eshetnek el azok, akik nem tudnak rendszeresen befizetni és mindig megcsúsznak

Az LTP esetében fontos megértenünk, hogy a támogatás a pénztári rendszerrel szemben NEM az adott naptári év befizetéseire jár. Így nem működik az a lehetőség, hogy az elmaradásokat év végén egy összegben rendezik az LTP szerződésben.

Amennyiben mégis év végén egy összegben fizetne az ügyfél, akkor az állami támogatás jelentős részétől elesik, mivel a megtakarítási év III. és IV. negyedévében befizetett saját megtakarítás összege után csak a részarányos állami támogatás fizethető ki.

Azaz amennyiben az adott évben jogosult lenne az ügyfél 100 Ft állami támogatásra, az negyedévente 25-25 Ft-t jelentene. Így az utolsó két negyedévben maximum 50 Ft támogatást kaphat a befizetései után.

 

Nézzünk egy LTP példát

 

 

A táblázatból láthatod a folyamatot, hogy a nem rendszeres befizetések miatt ebben a példában összesen:

  • 67 500 Ft-vel kevesebb állami támogatás jár, ami majdnem az LTP 1 éves maximális állami támogatásával megfelelő összeg.

 

Ez azt jelentené, hogy kifizetéskor 67 500 Ft-tal kevesebbet kap az LTP kedvezményezettje, mint amennyi  összeg szerepel a szerződésben!

Sajnos ezt az információt nagyon kevesen ismerik és lejáratkor éri a megtakarítókat igen komoly meglepetés!

 

67 500 Ft kiesés a teljes állami támogatás 23,4%-a!!!!

 

És akkor gondolj bele , amikor egyszerre több szerződésetek van (pl.: 5 darab) és a példában szereplő fizetési hibákat követitek el!

Ebben az esetben a teljes veszteség 337 500 forint lenne, ami több, mint 50 ezer forinttal több egy szerződés 4 éves teljes állami támogatásánál!

Ez olyan, mintha az ötből egy LTP szerződést teljesen feleslegesen fizettél volna!

 

A legfontosabb a fizetési fegyelem! Csakis olyan havi összeget vállalj be, amit biztosan minden hónapban be tudsz fizetni!

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.