Egy ideje már szemezgetsz a lakástakarék témával? Érdekes lehet a 30%-os vissza nem térítendő állami támogatás? Még nem jutottál el a konkrét lépésig? Vagy egyáltalán nem hallottál még erről a lehetőségről? Tudod mi a fontos? Köss most lakástakarékot, vagy soha! A cikkben kifejtem, hogy miért kell cselekednie azoknak, akik úgy gondolják, hogy szükségük van erre a termékre! (Ha neke nincsen szükséged rá, akkor a cikk tárgytalan és nem neked szól)

Lakástakarék nélkül is léteznek a céljaid

Két dolgot tehet az ember. Előre gondolkodik vagy utólag okos kapitányt játszik. Az egyik mindig előre néz, a másik mindig hátra. Mondanom sem kell, hogy azok az emberek a kiegyensúlyozottabbak anyagilag, akik előre néznek, akik lakáscéljaikhoz előre kötnek lakástakarékot. Nem gondolom, hogy megtakarítani akkor kell elkezdeni, amikor a lakáscélunk aktuálissá vált. Akkor már egyszerűen késő.

Ma Magyarországon alapállapotnak tekinthető a folyamatos lakáscél. Vannak, akik lakást szeretnének vásárolni, mások nagyobb lakásba költöznének, megint mások fel szeretnék újítani a konyhát és megint mások pedig passzív házat szeretnének kialakítani a meglévőből. Ezek mind rendkivül költséges lépések. Az átlagos emberek nem havi fizetésből, hanem konkrét megtakarításból finanszírozzák ezeket a dolgokat. Merül fel a kérdés, hogy mi a különbség aközött, hogy számlára pakolod a pénzt „0” kamatért, mint kötsz x darab lakástakarék szerződést és emiatt minden befizetésedre kapsz 30% vissza nem térítendő állami támogatást?

A NOK megerősít minket ebben

Útjára indult a NOK (nemzeti otthonteremtési közösség), ami finoman szólva sem való azoknak, akik lakáscéljaikat nem szeretnék a véletlenre és kétes kimenetelű tagok sorsához kötni/bízni. Miről szól a NOK? Képzelj el egy fogyasztói közösséget, ahol alapvetően sorsolás útján jutnak a befizető tagok lakáshoz a többi tag pénze által. Erre is jár a 30%-os állami támogat, viszont a sorsolásnál előnyt élveznek azok, akik rendkívüli befizetés címen többet fizettek be. Tehát lehet manipulálni a rendszert, és ezzel akár vissza is lehet élni.

Ez miért erősíti a lakástakarék intézményét? Egyrészt utat mutat a hosszútávú öngondoskodáshoz, megmozgatja a gondolatokat ezzel kapcsolatban. Másrészt láthatjuk, hogy mennyire kimaxolt lehetőség a 30%-os állami támogatás, ugyanis a NOK esetében sem tudott az állam emelni ezen a százalékos arányon annak ellenére sem, hogy kormányzati kezdeményezés az egész program. Ez azt jelenti, hogy ennél jobb lehetőségünk már nem lesz, ha garantált és magas kamatokat szeretnénk szerezni a lakáscélú megtakarításainkra.

Hamarabb megvalósulnak a céljaid

Nagyon sok embert ismerek, akik a „majd lesz valami” mentalitás emberei. Tervek vannak, de valami mindig közbejön. Ez a valami rendszerint a tudatos és rendszeres megtakarítás és pénzügyi fegyelem hiánya. Hónap végére valahogyan elfolyik a pénz. A lakástakarék rákényszerít erre a fegyelemre, hiszen ha nem fizetjük be a sárga csekket minden hónapban, akkor pénzt bukunk (minden hónapban havi 20.000 forintos szerződésenként 6.000 forintot). Ez pedig igen komoly visszatartó és fegyelmező erő tud lenni.

Gyakran hallom, hogy a 4-5 év milyen hosszú és igazából 2 év múlva szeretnének lépni a felújítással/lakáscserével. Valamiért ezek az emberek a 2 éves projektből gyakran 6-8 éves projektet csinálnak, mivel sosem gyűlik össze a szükséges pénz. A kérdés az, hogy akkor a 4 év vagy a 8 év a hosszabb idő? A válasz egyértelmű. Mi kell ehhez? Tudatos tervezés és önkritika. Fel kell tudni mérni a saját képességeinket és ahelyett, hogy álmokat kergetünk (2 év), reálisan kell kezelni a helyzetet és elfogadni, hogy 4 évnél lesz először megfelelő anyagi fedezet arra, amti szeretnénk.

Legjobb LTP akciók

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.
Ez a cikk 2017. augusztus 02. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.