Egyre erősebbek azok a hangok, akik az LTP 30%-os állami támogatásának a csökkenését vízionálják! De mennyi igaz ebből? Mikorra lehet számítani valamire? Mitől függ a folyamat? Tényleg azonnal megéri LTP-t kötni, vagy pedig csak egy marketing fogásról van szó? Ennek próbálunk körbejárni, hogy minél jobb döntést tudjál meghozni, amikor eljön az ideje!

Európai LTP körkép

Tárgyalásaink során gyakran merül fel kérdésként, hogy a környező országokban mekkora állami támogatás jár az LTP szerződések mellé? Ezt az alábbi táblázatban is láthatod. Az emberek nem is tudják, hogy milyen hatalmas szerencséjük van Magyarországgal ezen a téren. Persze sok minden rosszabbul működik nálunk, de az tény, hogy messze itt kaphatjuk a legnagyobb állami támogatást LTP szerződésünkre. 

Viszont azzal sem árt tisztában lenni, hogy magasról lehet igazán nagyot esni. Természetesen megvan a gazdasági oka annak, hogy nálunk ilyen magas a támogatás mértéke. Amint megváltozik ez az indok, akkor az Állam azonnal csökkenthet a támogatáson, hiszen semmi nem indokolja a 30%-os állami támogatást, ha lehetne 10%-ot is adni. Márpedig majdnem minden embernek van Ausztriában LTP szerződése, miközben a támogatás 1,5%.

 

Az LTP kizárólag mentalitás kérdése!

 

Európai körkép- LTP állami támogatások mértéke, 2016

 

A NOK érkezése

Sokan nem hallottatok róla, de az Állam létrehozta törvényi kereteit a Nemzeti Otthonteremtési Közösségnek (NOK) azok számára, akik 10 éven belül szeretnének új lakáshoz jutni. Most azt nem szeretném vitatni, hogy jó vagy rossz dolog lenne e egy fogyasztói csoporton keresztül megpályázni a lakást. Sokkal fontosabb, hogy a tervek szerint itt is járna a 30-os állami támogatás, miközben a maximális támogatás mértéke magasabb lenne, mint évi 72.000 forint.

Az biztos, hogy a NOK az LTP szerződések közvetett riválisai lesznek, hiszen potenciális ügyfeleket tudnak egymástól elszívni, ráadásul a 30%-os állami támogatás és a lakáscél is erősíti az összehasonlítást. Nem ismerjük teljesen a kormányzati szándékot, de a múlt alapján láthatjuk, hogy a kormány következetesen kitart döntései mellett. Ha pedig létrehozták a NOK programot, akkor biztosan nem hagyják feledésbe merülni érdeklődés hiányában.

Mit tudnak tenni, ha kevesen bíznak meg ebben a megtakarítási módozatban? A kormány az ügyfeleket nem kényszerítheti bele ilyen szerződésekben. Viszont erősen motiválhatja, ha például a NOK-nál megtartaná a 30%-os állami támogatást, míg az LTP-nél lecsökkentené. Szakértők szerint az érkező NOK lehet a 30%-os LTP halála. Ezek azonban feltételezések jelen pillanatban.

 

Meglévő szerződésbe belenyúlhatnak?

Abban egyet ért a szakma, hogy már meglévő LTP szerződéseket semmilyen formában nem érintene egy esetleges állami támogatás csökkenés. Ilyen értelemben csak a már meglévő LTP szerződéssel rendelkező ügyfelek lehetnek 100%-os biztonságban. Pontosan emiatt a jogbiztonság miatt nem mindegy, hogy mikor kötjük meg a szerződést és milyen futamidőre.

1. eset- 20 éves hitel mellé 4 évenként

Sok ügyfél dönt úgy, hogy a 20 éves lakáscélú jelzáloghitele mellé 4 évenként előtörleszthető és újraköthető LTP szerződésekkel szeretne haladni. Ez egy jó gondolat lenne, hiszen 4 évente csökkenne a hitel törlesztése (20.000 forintos LTP esetén 4 évente átlagosan 4.500 forinttal/hó 20 éves hitel esetén). A kockázata viszont az állami támogatás esetleges csökkentése lehet. Hiszen egyáltalán nem garantált, hogy minden negyedik évben ugyanezekkel a feltételekkel lehet megkötni a szerződést.

2. eset- Bizonytalan időtáv

Többen egyáltalán nem biztosak a szükséges időtávban. Szeretnének valamit kötni, de nem tudják, hogy 4 -6-8-10 év múlva tudják e felhasználni a szerződést. Költség szempontból a legjobb egy 4-5 éves szerződés megkötése lenne, amit lehet hosszabbítani. Viszont ebben az esetben (szakértők szerint) ott van a rendszerben a kockázat, hogy lecsökkenő állami támogatás érinti a szerződéshosszabbítás feltételeit. 

Alternatív megoldás lehet (kizárólag abban az esetben, ha meg van a reális esélye a szerződés kitöltésének) egy 8-10 éves szerződés megkötése. Ugyanis ezeket a szerződéseket is lehet 4 év utántól felhasználni büntetések nélkül. Egyetlen kockázata, hogy a pénztár a 10 éves szerződés esetén a 10 éves szerződéskötési díjat számolja fel. Tehát amíg egy 4 éves szerződés esetében akár ingyenesen tudunk szerződni, addig 10 éves LTP esetében 76.000 forint is lehet ez az összeg. Vannak olyan konstrukciók, ahol ezt is elengedi a pénztár. Viszont ha mégis 4 év után bontjuk a szerződést, akkor utólag behajtja rajtunk a 76.000 forintot!

 

Február végéig „feltétel nékül” elérhető általunk 4-5-6-8-10 éves időtartamra az „ingyenes” lakástakarék nyitás

Érdekel

 

Sietni kell?

Véleményünk szerint nem szabad elhamarkodott döntést hozni! Csak akkor szabad elindítani az LTP szerződést, ha a havi megtakarítási összeget kényelmesen tudjuk vállalni, van bármilyen lakáscélunk és alapvetően tervezünk ezzel a lehetőséggel. 

Biztosak vagyunk abban, hogy egy esetleges csökkentés sem lenne több, mint 10-15%

Ez mit jelente egy 20.000 forintos szerződés esetében?

10%-os csökkentés: -24.000 állami támogatás / év

15%-os csökkentés: – 36.000 állami támogatás / év

Persze tisztában vagyunk azzal, hogy ezek is számottevő összegek, de összességében egy 10-20 millió forintos ingatlan esetében nem számottevő, ha a 4 éves 20.000 forintos LTP szerződésünk esetében 144.000 (-15%)forinttal kapunk kevesebbet, ami a teljes vételár 0,72%-a (20M forintos ingatlan esetén).

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.