Nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy a lakástakarékpénztárat (továbbiakban: LTP) többek között elektronikai eszközökre is fel lehet használni! Gondolj bele, hogy a mosogatógépet vagy a hűtőgépet végső soron 30%-kal olcsóbban tudnád megvásárolni! Jobbat vásárolnál vagy pedig megspórolnád magadnak ezt a pénzt? Pontosan ezt tudja az LTP!

Amikor az LTP-ről kérdezem az embereket, akkor általában sok millió forintos beruházásokra, ház építése vagy vásárlásra gondolnak. Sokan pontosan azért nem kötik meg ezt az államilag támogatott programot, mivel nem szeretnének 4-5-6 évente költözni. Ebben a cikkben az LTP egyik olyan felhasználhatósági lehetőségét mutatom be, amiről nagyon kevesen tudnak, holott hihetetlen lehetőség lenne mindenki számára!

Pedig annyira kézenfekvő lehetőség lenne, ha jobban reklámoznák és te neked is megmutatnák a “hogyant”. Persze ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis simán lehet kombinálni egy Otthon Melege Programmal (+ állami támogatás) illetve az éppen futó akciókkal is! A lényeg, hogy minél kevesebb ráfordítással juthass hozzá ezekhez az eszközökhöz!

 

A lényeg: beépített legyen minden, azaz “elmozdíthatatlan” ingóság, ami növeli a ház értékét

 

→ beépített hűtőgép
→ beépített konyhamalac
→ beépített mikrohullámú sütő
→ beépített mosogatógép
→ beépített konyhabútor
→ beépített szag és páraelszívó
→ beépített főzőlap
→ beépített gáztűzhely
→ beépített lávaköves sütő

 

 

Nézzünk egy számítási példát az LTP-ből való elektronikai eszközvásárlásra!

Beépíthető mosogatógép: 125.000,-

Beépíthető gáztűzhely: 100.000,-

Beépíthető mikrohullámú sütő: 40.000,-

Beépített konyhabútor: 400.000,-

+ beépítési költség: 100.000,-

Összesen: bruttó 765.000,-

A konyhafelújítás, átépítés, beépítés egy nem mindennapi projekt. Véleményem szerint igenis lehet előre tervezni az eszközök elavulását! Nézzük meg a legjobb LTP ajánlatot 4 évre, azaz mennyit kellene félretenni havi szinten ahhoz, hogy ki tudjuk fizetni:

 

 

Ezt azt jelenti, hogy:

 

Havonta 12.000 forintot kell 48 hónapon keresztül félretennünk lakástakarékpénztárban
172.800 Ft állami támogatást kapunk a fenntebb felsorolt elektronikai eszközökhöz és a konyha felújításához!
196.530 forintot spóroltunk meg!

 

Mennyivel szimpatikusabb megoldás közel 200.000 forintot spórolni, mint tervezés nélkül áruhitelből megvalósítani ezt a projektet? Az áruhitel kamata 10-15%-is lehet. Ez azt jelentené, hogy a hitel visszafizetésével már nem megspórolnánk az LTP általi állami támogatással a 200.000 forintot, hanem kamatként kellene kifizetnünk a banknak. Tehát az igazi kérdés, hogy egy ilyen felújítást 576.000 forintból akarunk megúszni vagy ki szeretnénk ugyanerre fizetni 972.000 forint (vételár+kamat)?

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.

 

Ezeket olvastad már?

Többgenerációs vagyon LTP-vel? Meglepően kevesen vannak tisztában azzal a lehetőséggel, hogy a lakástakarékpénztárral megszerezhető évi 72.000 forintos állami támogatás többszörözhető és ezáltal akár egy többgenerációs családi vagyont tudunk felhalmozni! Ebben a cikkben kiszámítjuk és megnézzük, hogyha a család összefog, akkor milyen elképesztő lehetőséggel tudnak élni és akár évente közel fél millió forintot megszerezhetnek az Államtól! Szerinted lehetséges többgenerációs vagyont felépíteni a lakástakarékpénztárral? Kik...
2018-ban melyik lakástakarékot kössem meg?   Itt vagyunk 2018 elején és bizonyára sok emberben most bontakozódik ki az elképzelés, miszerint jó lenne megszerezni a 30%-os állami támogatást és elkezdeni lakás célra gyűjteni. Ebben a legjobb társ a lakástakarék szerződés lehet, amit jelenleg 4 szolgáltató kínálatában érhetünk el. Nézzük meg, hogy most ki milyen akcióval készült számunkra... Ebben a cikkben kizárólag a megtakarítási céllal megkötött lakástakarék szerződésekre koncentrálunk. A lakástakarékhoz felvehető hitelek módo...
Miért passzívház?   Beindult a magyar építőipar, köszönhetően a CSOK támogatásnak is. Sok ügyfelünk szeretne passzívházban élni, ami a lehető legkevésbé terheli a környezetet, miközben a rezsi összegét is a végletekig minimalizálja. De tulajdonképpen mit kell tudni a passzívházról? Mitől passzív a passzív? Ennek jártunk utána! Megjelent a CSOK könyv "A passzívház olyan épület, amelyben a kényelmes hőmérséklet fenntartása (ISO 7730) megoldható kizárólag a levegő frissen tartásához (DIN 1946) megmozg...
Ez lesz a lakástakarékpénztár halála?   Sokak számára jelen pillanatban a lakástakarékpénztár (bausparkasse) a legbiztonságosabb, legstabilabb lakáscélú befektetési lehetőség a piacon. A 30%-os vissza nem térítendő állami támogatás (a maga évi 6-10%-os tőkéhez vetített hozamával) nagyon kecsegtető, nagyon biztonságos, nagyon tervezhető. Ugyanakkor piaci szakértők már egy ideje azt találgatják, hogy tulajdonképpen ez az állapot meddig tartható fenn? Magyarországon meddig éri meg lakástakarékot kötni, meddig lesz ilyen magas  ...
Most hol érdemes LTP-t kötni? Legújabb akciók Ahogyan azt már megszokhattátok, rendszeresen közzé tesszük az LTP összehasonlításunkat, hogy a lehető legjobb döntést tudd meghozni! Mindig az LTP akciók mögé nézünk és a nettó haszonról beszélünk! Nézzük meg a legjobb akciókat a most megváltozott piacon! Nézzük az LTP akció 2017-et! LTP akció 2017- 4 éves kötés esetén Az LTP szerződések esetében több szempontot kell figyelembe venni. Most kizárólag megtakarítási célzattal (hitelt nem akarunk felvenni) megkötött szerződések hasznát nézzük vé...